Beszélgetés önmagammal

Vannak élet helyzetek, amikor ráébredsz, hogy az egyedüli ember, akire számíthatsz önmagad vagy, hogy senki se éli át a fájdalmad, az örömöd. És általában ez a felismerés nem akkor tör rád, amikor boldog vagy, hanem egy magányos percben, amikor leginkább vágysz emberek közelségére. Hihetetlen, ahogy mellbe vág a felismerés, hogy senkit se érdekli valójában a helyzeted addig, míg ilyen vagy olyan módon, tudatosan, vagy tudattalanul kihasználnak. Mindenre megoldást találnak, és nem gondolnak bele, hogy csak meghallgatásra lenne szükséged, ami lehetséges, hogy önsajnálat, de néha szükséges elesned, hogy legyen honnan felkelni.  Nincs jogom siránkozni. Miért? Mert én vagyok életem karmestere és én vezényelem. Az hogy egyedül maradtam valószínű az elragadó karakterem miatt van, viszont csak nem maradtam egyedül, önmagammal még mindig jól vitázhatok ezek felől a dolgok felől.

Reklámok

Karácsonyi gondolat…

Mindig szerettem a Karácsonyi készülődés időszakát. Ez évben ez másképp tört rám, nem éreztem közelségét. Nem vágytam ajándékozni, hisz a szívem legmélyén érzem, nem vagyok elég méltó az igazi ajándékhoz. Érzem, hogy nincs, mit ajándékozzak, és ugyanezt tudom elmondani, hogy nincs, mit kapjak. Holmi drága és keményen megdolgozott pénzen vett ajándék, nem ajándék, de szükség van a kézzel fogható ajándékra, hisz ezt tanultuk. És úgy látszik Isten is tudta, hogy az embereknek, kézzel fogható ajándékra van szükségük, ezért elküldte egyetlen Fiát. Mária, aki először ölelhette magához, örült ennek az ajándéknak, és sok más ember is örülhetett ennek az ajándéknak, de mind minden más ajándék mikor már helyett foglal, és haszontalannak véljük, kidobjuk, és kidobtuk, a mi életünkből kidobtuk ezt az ajándékot, amely kézzelfoghatóvá vált, az igaz szeretett. És igen, mikor már elegünk van az emberekből, akiket szeretünk, kidobjuk, összepakoljuk a dolgaikat. Közös örömöket, bánatokat, nevetéseket és könnyeket, és kitesszük, az ajtón kívül, és ha zörgetnek, megengedjük életünk zajos zenéjét és más dologba kezdünk csak ne halljuk a lágy kopogtatást, amivel visszakérezkedik, és mi több Jézus lágy kopogtatását se halljuk meg, s ha mégis elfordulunk, és ilyenkor magunkban a szobában elkezdünk törni-zúzni, hogy egyedül maradtunk.  Mindenki hibás, csak ép azt nem vesszük észre mi barikádoztuk el magunk. Ami szeretnék karácsonyra az nem más mind, hogy kinyissam ajtóm, ablakom s beérkezzen…

‘’Ajándékok’’

Vannak olyan ajándékok, amiket megkapunk, ha kérjük, ha nem és általában az a fajta, amelyik senkinek se hiányzik, nem szeretem ajándék.

Az elmúlt pár hónapban én is kaptam jó párat, és ez egyre jobban fokozódik. A tegnap azt gondoltam, hogy a napi események után már nem jöhet semmi kellemetlenebb. Tévedtem. Ezek az események, ajándékok egyre inkább arra világítanak rá, hogy ketten vagyunk, akik elviseljük a lényem. Isten és Én. és egyre inkább úgy érzem, egy szigeten kellene, éljek, elzárva az emberektől, ahol nincs interakció. Ahol nem kell senki se a jelenlétemben legyen, és senki nem kell, elviselje a létezésem. Ahol, nem várják el, hogy ilyen és olyan legyek, és nem szidnak és kerülnek, mert olyan vagyok amilyen. Úgy érzem, Isten elfogad, és az egyedüli, aki szeret minden hibámmal együtt. Összintén várom, hol ér véget ez az ajándékozás, és mit kapok Karácsonyra.

Leányálom

Amikor egy kislány elkezd álmodozni, az legtöbbször az az álom amelyre attól a perctől kezdve, hogy először megálmodta, vágyni fog és mindent megtesz, hogy valóra váljon. Ez az álom az esküvője. És nőni kezd és az álom mélyen ott van, de az élet megtanítja, hogy a valóság sokkal másabb, olykor kegyetlenebb, máskor pedig szebb és valóságosabb mint egy álom. Összejön az első sráccal és azt hiszi/ed/em, ő az igazi (bárcsak úgy lenne) de rájössz/ön, hogy valamiért nem megy. Az álomból elloptak, letörtek egy darabot. De nem adod fel, tovább lépsz, és másképp, mással, újrakezded, lehet, megint beleakad valamibe az álom és beletörik. De tovább lépsz azzal gondolattal, hogy ott van valahol, csak nem találja a hullámhosszad mert más frekvencia bekever. De addig igazítod, csavarod forgatód, míg a helyes adást kezded kibocsátani, és akkor talán meghallja a lelked igazi szimfóniáját. S ekkor az álom, nem leányálom többé hanem valóság.

Lélek orvos…

Egyedül jövünk a világra, és egyedül távozunk, olvastam egy idézetben, mégse teljesen igaz számomra ez a kijelentés. Születésünkkor, jobb esetben ott az orvos, és édesanyánk, eltávozáskor a család.

Amikor talán egyedül vagyunk, az mikor élünk. Igaz az életünk során, is mellettünk vannak akik életünket adják, de van, hogy semmit se tudnak azonkívül amit engedünk láttatni, és egy idő után, mi védjük őket, mert tudjuk, mily fájdalom, ha azt látják, hogy valami nincs rendben szeretet gyermekükkel.

Talán lesz pár barát is, akik komolyan veszik ezt a fogalmat és a maguk módján próbálnak lelki testvérként viszonyulni, de mint minden testvéri kapcsolatban is, vannak nehéz pillanatok is. Idővel megérsz arra is, hogy párod legyen, akivel minden jól megy, de ott is vannak dolgok amik előjönnek, és szerencsésebb esetben, megbeszélitek és próbáljátok helyrehozni. De minden egyes veszteség, vita egy ütésként ér. Begyógyul, de a kék, lila és zöld folt megmarad. A megoldás csakis ott rejtőzik, ahol az ütés ér, és néha jobb elvonulni, mint egy remete és segítség nélkül, öngyógyításhoz folyamodni.

Miért? Mert nem minden gyógyszer amit más ajánl hasznos, hisz ami nekem hasznos az neked nem valószínű. Talán a lélek meggyógyítása a legnehezebb dolog, mivel azt nem lehet sehogy megvizsgálni. Esetleg, önmagad orvosaként. Merjünk orvosai lenni lelkünknek. És ha fájdalommal is jár a gyógyulás útja, ne engedjük, megszökni, tartsuk végig a kezelést.

Emberi természet

Kutatások folynak arra nézve, hogy ki milyen személyiség típusba tartozik, s erről is több típusú felosztás van, van arra nézve hogy milyen a személyisége és milyen szerepet tölt be a csoporton belül. Mi van akkor ha bizonyos embereket, akik ráadásul alig ismerik egymást összezárnak, s főleg ha nők is. Kis idő elteltével, kialakulhatnak és kutatás végezhető, hogyan érvényesül és alakul ki a kapcsolat a vezér egyéniség és megalkuvó között, vezér egyéniség és vezéregyéniség között és nem utolsó sorban, megalkuvó és megalkuvó között. A legsikeresebb kapcsolat a megalkuvó és megalkuvó között alakul ki, hisz mindkettő valamilyen módon alárendelt, de ezt csak azok gondolják akik hiszik, hogy uralni tudják őket, mert egyedül nem képesek semmit se megalkotni, de ez egyáltalán nem igaz. A megalkuvó típusú emberek is tudják értékeiket, csak nem akarnak vagy nem föltétlenül vágynak a mások elismerésére. A megalkuvó és vezető között kialakulhat egy fajta kapcsolat amely lehet, hogy alárendelt lesz, s érezteti majd a vezéregyéniség, hogy ezt kell azt kell, erre, arra s ide oda menj s tegyél, de a legalkalmasabb, ha nem erőszakolja az egyénre a dolgokat s nem tudatja a „gyengébbik felel, hogy keveset ér vagy tud. A vezéregyéniség és a vezéregyéniség között is van kapcsolat, csak, ilyenkor fel lép a két dudás egy csárdában nem fér meg elv, s ez asszem az a harc amelyet a megnyerő fél a trófeái közé sorol, s ezzel növeli pátyolgatja a kis lelkét. De szerintem akármilyen ember típusba tartoznánk, a legfontosabb, hogy megőrizzük emberségünket és tisztelettel legyünk arra, hogy mindenki Isten teremtése.

Gyerek mágnes

                Mindannyiunkban ugyan annyi kromoszóma van, s mindannyian hús-vér emberek vagyunk, de ez az egyedüli közös bennünk( talán még ez se, de hadd lehessek naiv). Hihetetlen mennyire eltérőek vagyunk. Egyesek azt állítják, h mindenkiből csak egy van, mások hogy minden embernek van egy hasonmása, s mostanra már az is valós, hogy van belőled egy ugyan olyan, s nem az ikertestvérekre gondolok hanem a klónozásra.

                  DE mégis eltérőek, s mindannyian különlegesek. Persze minden embert be lehet egy kategóriába sorolni, hogy barátságos barna vagy netán szőke, intelligens vagy kevésbé stb. na de van egy különleges kategória, mégpedig a gyerekek ragasztója avagy a mágnese. Egy olyan pályát választottam magamnak amit igazán szeretek, csak úgy érzem nincs bennem egy fontos eleme ennek a szakmának, nem születtem azzal a mágnessel ami vonzza a gyerekeket. Vannak személyek, akik sose gondolták volna, hogy tudnak bánni a gyerekekkel, sőt mi több ha lehet nagyban elkerülik őket, vagy ha nem is kerülik őket, de nem akarják azzal az égető vággyal, mint Sziszüfosz szeretet volna megszabadulni az örökös átkától, foglalkozni velük, s mégis egy újonnan jött családtag megérkezésével és találkozásával kibújik ez a tehetség, tulajdonság, vonzza a gyereket mint a cukorka.

                  Szeretném hinni, hogy az a tanár leszek akit nem Hitlernek fog elkeresztelni a gyerek, s nem félelemmel vagy undorral jön be az órára, hanem az a tanár ha Isten is úgy akarja, aki lelki idegenvezető aki megmutatja milyen a hozzá vezető út, Isten útját kővető iránytű. S idővel talán én is mágnesként vonzzam a gyerekeket.

Az életünk értelme….

…..válaszolta Mesi a kérdésemre,hogy mi a mai nagy ifi témája. A téma a tegnapi estére vezethető vissza amikor is, Orsi, Eszti, Bubi, Erika, Tekla, Boti és jómagam Fácánt játszottunk, amiből persze én távozhattam elsőnek, s így kerültem a másik értelmiségi csoportba, (az első a Fácános csapat, mert ahhoz, hogy ne ess ki, először is értelmiség kell legyél, bő szótárral kell rendelkezzél , s keménynek is kell lenned, hogy te blokkolj, s ne más téged), ahol ezt már nagyban boncolgatták Mesi. Tünde, Piki és István, s így jómagam is csatlakoztam pár percig, míg nem kezdtem vándor lenni, s hol egyik csoportnál voltam, hol másiknál, míg mind kettötől elmaradtam.

Miután választ kaptam a várva várt kérdésemre két csoportot alkottunk, ahol az egyik csapattól Dávidról s az ó kiválasztásáról hallottunk, a másikban pedig Saulus kiválasztásáról. Minden jelenlévő elmondta ezt követően, hogy mi az ő életének az értelme, beszéltünk arról, hogy mi van, ha nem azt végzed amit kéne, vagy még nem találtad meg igazából az életed értelmét, akkor mindaz amit jelenleg teszel, vagy tettél, mielőtt az életed célját követted volna, hiába való? A következtetés mindenképp az volt, h semmi sincs hiába, mindenek egy meghatározott, fontos, s építő jelege van. Bizonyára vannak dolgok amikre nem vagyunk büszkék előző életünkből, de azok is hozzánk tartoznak s kétségtelenül okultunk belőlük.

A másik kérdés, az az volt, hogy ha már tudjuk mi életünk célja azt meghatározhatjuk úgy is, hogy boldogság, e két fogalom között tehetnénk egyenlő jelet? A válaszok eltértek, volt aki igennel s volt aki nemmel válaszolt. Boldoggá tehet minket ha láttunk egy gyönyörű festményt vagy meghalljuk a madarak csiripelését, de ez nem föltétlenül életünk célja, hogy most festményeket nézzünk egy életen át. Aztán az élet értelmétől eljutottunk, hogy mennyire fontos, hogy férfivá és nővé alakuljon egy ember, s hogy a cölibátus valójában mekkora csodálatos dolog, s az öngyilkosok, miért fosszák meg magukat, az egyik legcsodálatosabb ajándéktól, s életünk egyik alapvető értelmétől, magától az éléstől. Mindezek közben, a tea és a sajtós harapnivaló rohamosan fogyott.

Végkövetkeztetés képen, arra jutottunk, hogy a szerzetesek megtalálják a lelki nyugalmuk s békéjük, s ezt nagyon is mosolygós arcukkal felénk közvetítik. Ugyanakkor az élet az egyik alapvető élet értelem, a másik pedig, az emberi kapcsolatok, legyen az a család, a mostani vagy a közeljövőben alakított vagy éppenséggel a barátok akik minket körülvesznek Brassóban és Kolozsváron egyaránt…..

Egy kislány élete….

Egy fagyos, didergő őszi napon kezdődőt az egész, November 5-én egy kis újszülött osztályon érkezett a világra, s már akkor is tudta, hogy mi vár rá, nem a legbékésebb időben választotta a születési időpontját, s a szülei mégis legcsodálatosabb házassági évfordulói ajándékaként látta meg a napvilágot.

Sokan várták érkezését, első unokaként, tejben vajban fürdették, s mégse egy elkényeztetett gyereket neveltek nagyszülei belőle, hanem inkább egy olyan lányt, aki sose félt érzelmekről beszélni, addig amíg nem értette meg, hogy minden ember egy külön, miniatűr világban éli le egész életét, míg erre rájött, addig gondtalan gyerek, mindenki örömét gyarapító személyként elvegyülve a tömeg között élt.

Kicsi korától, olyan személyekkel ismerkedett meg, akikről kiderült, hogy a legjobb barát kategóriába sorolhatja majd őket.

A család meleg és oltalmazó körében a nagymama olvasott meséivel nevelkedett, 3 éves koráig, majd, óvodába került, ahol nem mindig volt a legcsendesebb, s legjobb gyerek, egy alkalommal nagyon megijesztette ovis társát, akinek az édesanyja éppenséggel várandós volt, 3 évesen mit sem tudva arról, hogy a gyerekek honnan jönnek, azt kérdezte édesapjától, hogy az ovis társának az anyukájának miért áll annyira ki a pocija, a testétől. Apukája erre a kérdésre, köpni-nyelni nem tudod, s az nap, a napi sétálás valamilyen oknál fogva rövidebbre sikeredett a szokásosnál, amikor haza értek, az apuka elmondta az anyukának, h milyen kérdéssel állt elő 3 éves kedvenckéjük, erre az anyuka, fogta aprócska kezét, s végig húzva a hasán lévő mélyedésen, azt mondta, hogy mikor két felnőtt szereti egymást annak a szeretetnek, a legnagyobb áldása, s kiteljesedése, gyümölcsözése egy kisbaba, amelyet, az anyuka hasában hordja 9 hónapig, s mindketten szeretik, már amikor az anyuka hasában van. Aztán miután elmondta ezeket, hozzátette, hogy abból a mélyedésből volt a kislány is kivéve, mármint anyukája hasából. S ezennel, a téma lezáródott, mivel a kislány megértette.

Másnap az óvodában egy újabb nap vette kezdetét, a kislány és előző napi ovis társa játszanak, mikor a kislánynak eszébe jutott, mit mondott édesanyja, a gyerek áldásról, s a szülésről. S oda szólt ovis társához, hogy tudja, hogy az anyukája pocijában, egy kicsi gyerek van, s majd, amikor megkel szülessen, az ő testvérkéje, akkor a doktorbácsi, egy konyhakéssel majd felvágja az anyukája hasát, s kiveszi belőle a testvérkéjét, ezeket halva a kislány ovis társa sírva fakadt, a kislány nem értve miért, az ovinéni is oda sietett, s kérdezte mi történt, a kislány ovis társa elmesélte, hogy majd az anyukáját konyhakéssel fogják felvágni. A nap tovább folytatódott, s mikor a kislány anyukája kedvenckéje után jött az oviba egy elég dühős ovinénivel találta magát szemben, aki elmesélte, hogy milyen dús fantáziájú kislánya van…….

Part 1

Nagyon rég nem írtam új bejegyzést, s talán itt lenne az ideje, hogy újra neki kezdjek számomra e kedves tevékenységnek. Sokat gondolkoztam, miről is írhatnék, talán romantikus tippeket kéne adjak, vagy talán, elmeséljem, merre jártam a nyáron, hogy milyen új baráti kapcsolatokat szereztem. Talán mindegyik kategóriáról fogok pár szóban beszélni, a legközelebbi beszámolónál.

A mai bejegyzésben, inkább arról szeretnék írni, hogy milyen amikor végre azt érzi az ember, hogy semmire sincs az embernek szűksége, mert mindene megvan. Én átélhettem, ezt az érzést s még most is vígan éldegélek benne 🙂 .

Az egész akkor kezdődött, amikor sikerült eldöntenem, hogy amit addig végeztem, (Pszicho egyetem,) nem nekem volt kitalálva, talán értek az emberek nyelvén, s eltudok vegyülni érzéseikben, köztük, de nem ilyen szakemberként, hanem mint ugyan olyan gátlásos, hétköznapi emberkeként. Miután meghoztam, a nagy döntést, hogy nem nekem való ez az egyetem, ez a jövő, végre beláttam, hogy mégiscsak az fog boldoggá tenni, amit kis lurkó korom óta lenyűgöz, érdekel, s kissé jártas is vagyok benne (ha nevezhettem magam így). Miután végig izgultam UJRA a beiratkozás élményét,( s szinte rossz helyre iratkoztam), Ifi táborba mentem, az ifiseimMEL  s azért mondom, hogy az enyémek, mert egy másik dolog ami elősegítette, a boldogságom, a másik ifi amibe járok, ahol megismertem, a másik okot amiért kiteljesedett a boldogságom. A boldogságom okozója egy olyan ember, akiért  úgy érzek mint még senki más iránt. Na de tudjuk, hogy nem érezhetünk két személy iránt ugyan azt :P, nemde?

Szóval, most már mindkét álmom valóra vált, azt fogom végezni és elsajátítani amit igazán szerettek, s ezt avval oszthatom meg aki mellettem áll, s velem halad az úton.

« Older entries